A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 109, szombaton 68, vasárnap 12 migránst fogtak el.
Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak föl, húsvét hétfőn idén a legtöbbet, 255-öt. Hétfőtől vasárnapig 572 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten – április 25-től május 1-jéig – ez a szám 1003 volt.
Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.
(MTI)