A párt országgyűlési frakciójának vezetője kifejtette, hogy a határvédelemben részt vevő dolgozók nem csak azt vállalták, hogy a családjuktól távol teljesítenek szolgálatot, hanem sokszor emberhez méltatlan körülmények között kellett a munkájukat végezni.
Sokszor a börtönbüntetésüket töltő elítéltek is jobb étkezést kapnak, mint azok akik a magyar határ védelmét ellátták – vélekedett.
A Jobbik álláspontja szerint a fegyveres rendvédelmi szervezetekben szolgáló embereket mindezért megilleti a haza megbecsülése és hálája – hangsúlyozta.
Az Európai Uniónak annál is inkább meg kellene térítenie a határvédelem teljes költségét, mert Magyarország a történelem folyamán nem először védi meg egész Európát a külső fenyegetéstől – fogalmazott.
Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus közölte: 50-60 ezerre becsüli azoknak a rendvédelmi dolgozóknak a számát, akik között a Jobbik szétosztaná a 270 milliárd forintot.
(MTI)