Lackó Róbert, a magyarkanizsai képviselő-testület elnöke és menekültügyi megbízottja az MTI-nek pénteken azt mondta: a sátrakat már szétszerelték, már csak az alvásra és tisztálkodásra kialakított konténerek maradtak meg a vásártéren, és azokat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) osztja majd szét a Szerbia más területén már meglévő vagy a közeljövőben kiépítendő központok között. Emellett a raktáron maradt ágyakat és takarókat is a többi befogadóállomás között osztják szét.
A migránsok útvonala azt követően változott meg, hogy Magyarország szeptember közepén lezárta Szerbiával közös határszakaszát. Mivel a Nyugat-Európába tartó migránsok már nem érintik Észak-Vajdaságot, már nem volt szükség a pihenőhelyre, illetve a sátrak sem feleltek volna meg arra, hogy a téli időszakban ott bárkit is elhelyezzenek.
Lackó Róbert elmondta: az ideiglenes befogadóközponton mintegy 150 ezer menekült haladt át.
A magyarkanizsai pihenőhelyet augusztus közepén alakították ki, mert akkor naponta több mint 1500 migráns érkezett a valamivel több mint 9 ezer embert Tisza-parti településre.
Macedónia felől továbbra is naponta legalább 4-5 ezer ember érkezik Szerbiába, néhány százan pedig Bulgária felől lépnek be a nyugat-balkáni országba. A Danas című belgrádi napilap szerdán azt írta, hogy az országban legalább tizenöt kaszárnyát alakítanak át azért, hogy a közeljövőben érkező több ezer migránsnak a téli időszakban szálláslehetőséget biztosítsanak. Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter a sajtónak azt mondta, a több ezer ember nem marad tartósan Szerbiában, hanem néhány napon belül tovább megy, a befogadókapacitások azért szükségesek, hogy csökkenthető legyen a migrációs nyomás Horvátországon és Szlovénián.
(MTI)