Angela Merkel az osztrák kormányfővel folytatott tárgyalása előtt tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a német és az osztrák hatóságok együttműködése révén sokkal rendezettebben halad a menedékkérők beléptetése Ausztriából Németországba, mint néhány hete.
Ugyanakkor nem a német-osztrák határ, hanem az uniós külső határ biztosítása jelenti a megoldást, ha a menekültek számának “csökkentéséről, rendről, irányításrólés legalizálásról beszélünk”.
Ezért gyorsan ki kell építeni a görögországi és olaszországi hot spotokat, amelyeknek nemcsak regisztrációs központként kell működniük, hanem a terhek “méltányos elosztását szolgáló elosztóközpontként” is, és olyan állomásként, ahonnan hazaszállítják a védelemre nem szoruló menedékkérőket – mondta Angela Merkel.
Mindennek megvalósításához elsősorban Görögországot kell támogatni és meg kell erősíteni a Frontex uniós határőrizeti ügynökséget – tette hozzá a német kancellár.
Werner Faymann hozzátette: “fel kell rázni” az uniós tagállamokat, hogy minél gyorsabban hajtsák végre a menekültválság kezelése céljából már meghozott döntéseket. A döntések által kijelölt út jó irányba vezet, de a “tempót” fokozni szükséges – mondta az osztrák kancellár.
Mindenekelőtt szorosabbá kell tenni az együttműködést Törökországgal az uniós külső határ biztosítása és a Törökországban tartózkodó menekültek helyzetének javítása céljából, és támogatni kell Görögországot, hogy képes legyen “legalább annyi menekült ellátására, amennyi egy hét alatt az országba érkezik” – fejtette ki Werner Faymann.
A két kormányfő a párizsi merényletekre is kitért. Hangsúlyozták, hogy a terror elleni küzdelemhez erősíteni kell a nemzetközi együttműködést. Angela Merkel kiemelte: nemcsak Franciaországot érte támadás, hanem “közös értékeinket, életmódunkat és szabadságunkat”, ezért a “szabadságszerető országoknak össze kell fogniuk az elkövetők kézre kerítéséért és életmódunk megvédéséért”.
(MTI)