A BfV szerint a válságban egymásra találhatnak az erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak, a futballhuligánok és a menekültek tömeges beáramlása miatt feldühödött polgárok. Így kialakulhat egy “kevert szubkultúra, amely jelentékeny eszkalációs potenciállal bír” – emelte ki keddi berlini tájékoztatóján Hans-Georg Maassen, a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat vezetője. Hozzátette, hogy a megerősödő szélsőjobb és az ellenük tüntető szélsőbaloldali csoportok “kölcsönhatása” még inkább fokozza a veszélyt.
A szalafisták főleg a fiatal, felnőtt kísérő nélkül érkező menedékkérők, menekültek behálózására törekedhetnek. Az alkotmányvédelemnek “komoly aggodalmat” okoz, hogy iszlamisták humanitárius segítségnek álcázva menedékkérők térítésén és beszervezésén dolgozva igyekeznek kihasználni a helyzetet – mondta a BfV elnöke.
A szalafisták gyakran adománygyűjtő akciókkal, a vallásról szóló beszélgetések szervezésével vagy éppen a hivatali ügyintézéshez felajánlott segítség révén próbálnak a menedékkérők bizalmába férkőzni.
Ugyanakkor a biztonsági szerveknek nincsenek az ellenőrzés próbáját kiálló értesüléseik arról, hogy dzsihadista szervezetek egyedül tevékenykedő merénylőket vagy terrorista sejteket igyekeznek bejuttatni Németországba a menekültek között – emelte ki Hans-Georg Maassen a Der Tagesspiegel beszámolója szerint.
A berlini lap biztonsági forrásokból úgy tudja, hogy egy Nagy-Britanniában működő szalafista csoport támogat egy Bajorországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában tevékenykedő másik szalafista csoportot, amely a Segítünk a bajban nevű, látszólag az önzetlen, érdek nélküli segítségnyújtáson alapuló kezdeményezés révén igyekszik behálózni menedékkérőket. Szándékaik azonban nem maradtak rejtve, két észak-rajna-vesztfáliai befogadóállomásról is kitiltották őket – írta online kiadásában a Der Tagesspiegel.
A BfV adatai szerint a szalafista szubkultúra gyorsan terebélyesedik, az ultrakonzervatív muzulmán vallási irányzat híveinek száma jelenleg 7900 között van, míg júniusban 7500, az év elején pedig 7000 körül volt.
Közülük kerül ki az úgynevezett terrorturisták jelentős része. Ők azok a Németországban radikalizálódott, többnyire 30 év alatti muzulmán férfiak, akik a Közel-Keletre utaznak, hogy csatlakozzanak a szíriai polgárháborúban vagy az iraki felkelésben harcoló valamely dzsihadista szervezethez. Számukat jelenleg 740-re teszi az alkotmányvédelem, szemben a júniusi 700-zal. Egyharmaduk már visszatért Németországba, nagyjából 100-an pedig meghaltak a Közel-Keleten.
Németországban nagyjából 4 millió muzulmán vallású ember él, ez a lakosság 5 százaléka.
(MTI)