A hírportál szerint az osztrák kormány tárgyalásokat kezdett a ljubljanai és a zágrábi vezetéssel osztrák rendőrök bevetéséről a szlovén, illetve a horvát határon. Bécs nemcsak a határigazgatás hatékonyságának javulását várja az együttműködéstől, hanem küldeni akar egy “határozott jelzést” is az Európai Unióba igyekvő menedékkérőknek.
Az osztrák hatóságok az év eleje óta 1700 embertől tagadták meg a belépést a Szlovéniával közös határon, és a német hatóságok is egyre több embert fordítanak vissza a német-osztrák határon – idézte fel a hírportál a kezdeményezés hátterét bemutatva.
Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter a Spiegel Online-nak elmondta, hogy egyes uniós tagországok továbbra is hasonló intézkedésekre kényszerülhetnek, amíg nincs hatékony védelem az uniós külső határokon.
Egy “észak-déli irányú dominóhatás” keletkezett, ami “rendben is van”, mert “meg kell fordítani a tolóerő irányát és határt kell szabni a menekültáradatnak” – mondta a konzervatív ÖVP politikusa.
Ausztria éppen ezért kezdeményez együttműködést Szlovéniával és Horvátországgal, és üdvözölné, ha német rendőrök is részt vennéneka szlovéniai vagy horvátországi megerősített határellenőrzésben.
A menekülthullámot fel kell tartóztatni, “minél mélyebben délen, annál jobb” – mondta az osztrák belügyminiszter.
Hozzátette, hogy célja az “erők összefogása”, a menekültválságban közvetlenül érintett térségi országok közötti partnerség kialakítása. Ugyanakkor Ausztria mindettől függetlenül a jövő hét végétől fokozatosan bevezeti déli határán a megerősített ellenőrzést – húzta alá Johanna Mikl-Leitner.
(MTI)