Az információk szerint a rendőrök az al-Dzsazíra hírtelevízió, valamint a Reuters brit és az AP amerikai hírügynökség újságíróit támadták meg a két határ között. A Tanjug szerb hírügynökségnek az al-Dzsazíra balkáni irodájának operatőre, Bosko Brankovic elmondta: a horvát rendőrök ütlegelni kezdték őket, majd a felszerelésüket is elvették. Beszámolója szerint körülbelül tíz méterre állt attól a kerítéstől, amelyet a horvát rendőrök állítottak fel, amikor ütéseket érzett a hátán, majd két rendőr elkapta és átlökte Horvátország területére. Ezután azt mondták neki, hogy tiltott határátlépést követett el, és őrizetbe vették. Azt is követelték tőle, hogy semmisítse meg azt a memóriakártyát, amelyre a felvételek kerültek, de ő ezt megtagadta. Végül egy harmadik rendőr közbenjárására visszaadták felszerelését és visszaküldték Szerbiába.

A helyszínen Aleksandar Vucic szerb szociálisügyi miniszter elfogadhatatlannak nevezte a horvát hatóságok fellépését, és elmondta, hogy információi szerint délelőtt a rendőrök a migránsokkal szemben is erőszakot alkalmaztak.