Szijjártó Péter “arcátlan magatartásnak”, Magyarország szuverenitása súlyos megsértésének nevezte a történteket. Közlése szerint Horvátország ezzel “felmondta” az együttműködést, nemcsak Magyarországgal, hanem egész Európával.
A horvátok szemébe hazudnak a magyar és az európai embereknek is. Ahelyett, hogy ellátnák a bevándorlókat, regisztráció nélkül “ráöntötték őket hazánkra” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter a két ország közötti külügyi, diplomáciai helyzetet, illetve a migránsok “ránk zúdításának” körülményeit taglalva kitért arra, hogy a horvát kormányzat korábbi állítása szerint a horvát és a magyar belügyminiszter egyezett meg a menekültek Magyarországra szállításáról.
Később helyi, rendőri egyezségre hivatkoztak, de egyik változat sem igaz. Pintér Sándor belügyminiszter nem állapodott meg semmiben a horvát belügyi tárca vezetőjével – szögezte le Szijjártó Péter.
Azzal, hogy – nem egyedüliként- a horvátok fittyet hánynak az EU-s szabályokra, ismét bebizonyosodott: Magyarország magára maradt, ennek ellenére “meg fogjuk védeni Magyarországot és a schengeni határt” – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint az eddig is mélyponton lévő magyar-horvát kapcsolatok most még mélyebbre süllyedtek, és az ottani parlamenti választásokig nemigen van remény a változásra.
A tárcavezető a magyar-szerb kapcsolatokra is kitérve elmondta: Ásotthalomnál nyitva a határ, a Szerbiába vezető autópálya megnyitásának részleteiről pedig várhatóan vasárnap egyeztet a két belügyminiszter azzal a magyar kikötéssel, hogy a szerbek nem hárítanak Magyarországra újabb bevándorlási nyomást.
Arra az újságírói felvetésre, hogy mint külügyminiszter az utóbbi napokban mintha túlságosan kemény hangot ütött volna meg külföldi partnereivel szemben, ráadásul sorra rendeli magához a nagyköveteket, Szijjártó Péter kijelentette: ebben a helyzetben nincs helye a diplomáciai finomkodásnak.
“Ugyanilyen keményen fogok fogalmazni” minden alkalommal, ahányszor csak érdemtelenül támadnak bennünket. A jövőben is minden hasonló ügyben tiltakozó jegyzéket fogunk benyújtani az érintett országok külügyminisztériumaihoz – tette hozzá.
Egy másik kérdésre válaszolva Szijjártó Péter értetlenségének adott hangot amiatt, hogy noha a görögök váltig hangoztatják: meg tudják védeni külső határaikat, az idén eddig 202 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra Görögországon keresztül.
Arra a kérdésre, hogy történt-e lefegyverzés a Horvátországból Magyarországra irányított vonaton érkező migránsokat kísérő horvát rendőrökkel szemben, a külügyi tárca vezetője elmondta: a belügyi szervek még vizsgálják a történteket.
(MTI)