Sobotka kedden jelentette be, hogy február 15-én visegrádi kormányfői találkozót tartanak Prágában. Szlovákiában március 5-én parlamenti választásokat tartanak.
“A menekültek kérdésében továbbra is aránylag tartózkodó Sobotkát természetesen jobban érdekli, hogy az aktivitás látszatával ki tudja-e védeni azt a nyomást, amelyet koalíciós ellenfele, Andrej Babis és saját szociáldemokrata pártjának (Milos) Zeman államfőhöz húzó szárnya fejt ki rá. A találkozóból azonban a legnagyobb haszna Ficónak lesz, aki a migránskérdést igyekszik a választási harc fő témájaként megtartani. Fico ezért, köszönhetően Sobotkának, a parlamenti választások előtt ebben a kérdésben az egész V4-es csoportra tud hivatkozni” – véli a napilap.
A Deník N úgy látja, hogy a migrációs kérdésben az egész Európai Unió kudarcot vallott, és nyilatkozataikkal a V4-ek kormánypolitikusai sem járultak hozzá a probléma megoldásához. “Minden lépésük csak belpolitikai fogyasztásra volt szánva, és az az igyekezet vezérelte őket, hogy kivonják magukat a probléma megoldásából, és a felelősséget másra hárítsák. Ez alól a tervezett csúcstalálkozó sem lesz kivétel” – írja a pozsonyi újság.
A sokat bírált Görögország, tekintettel a tengeri határra, nem fogja megvédeni területét a menekültektől, míg Törökországnak nincs reális érdeke együttműködni a migrációs válság megoldásában – vélekedik az újság. “Görögország tehát beengedi a menekülteket, s azután pedig azt fogja tenni, amit az összes visegrádi ország tett, vagyis a lehető leggyorsabban továbbküldi őket – zárja komentárját a Deník N.
(MTI)