A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 201, szombaton 84, vasárnap 157 határsértőt fogtak el.
Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is többet tartóztattak föl, húsvét hétfőn idén a legtöbbet, 255-öt.
Hétfőtől vasárnapig 907 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten – június 6-ától 12-éig – ez a szám 853 volt.
Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, szíriainak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is mint Kuba vagy Srí Lanka.
(MTI)