Az egykori belga kormányfő elmondta, hogy továbbra is a szolidaritás pártján áll, azonban már kezdettől fogva kétségei vannak a menekültek Európai Unión belüli áthelyezésének működőképességét illetően. Hozzátette, bár a mechanizmus a jelek szerint nem működik – és ennek Van Rompuy fogalmazása szerint “nem csak Magyarország az oka” -, nincs más megoldási javaslata.
Mint mondta, kezdetben mindenki üdvözölte Angela Merkel német kancellárnak a válság kezelését célzó “humanitárius és nemes megközelítését”. Németország és a többi ország azonban hamar felismerte, hogy “vannak határai a szolidaritásnak és a nagylelkűségnek” – tette hozzá.
“Ha minden évben befogadnának egymillió menekültet, az veszélybe sodorná a politikai stabilitást Németországban és máshol, s így az Európai Unió egészében is” – hangsúlyozta Van Rompuy, aki 2009 és 2014 között vezette az uniós állam- és kormányfők testületét.
Az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezményről szólva az Európai Tanács volt elnöke kijelentette, “természetesen nem örül mindenki” a megállapodás létrejöttének, annak hiányában azonban “tarthatatlan helyzetben lennénk”, ez pedig “beláthatatlan politikai következményekkel” járna.
(MTI)