A csatorna tájékoztatása szerint a Keleti pályaudvarról szombat délben gyalog útnak indulók a biatorbágyi vasútállomáson fejezték be a menetelést, ahol este 8 óráig az összesen több mint ezer migráns mintegy fele már felszállt egy nyugatra tartó szerelvényre.

Az M1 helyszíni tudósítója szerint az állomáson maradt menekültek feszült hangulatban várják a következő, a határ irányába tartó vonatokat. A peronon tartózkodókat rendőrsorfal védi a más irányba tartó szerelvényektől.

A Keleti pályaudvarról később elindult néhány száz, majd később szintén mintegy ezer fősre bővült csoport a Déli pályaudvar felé vette az irányt, ahol szintén vonatra szálltak, vagy várakoznak.

A reggel Bicskét elhagyó migránsok Tatabányán kapaszkodtak fel egy Hegyeshalom felé tartó szerelvényre.

A vámosszabadi befogadó állomásról ugyancsak reggel induló migránsok Károlyházán várnak a Hegyeshalom irányába haladó vonatokra.

Hajnal óta a debreceni nyílt befogadó tábort is tömegesen hagyják el a bevándorlók, akik egész nap, több vonattal indultak Budapestre.