Az internet fokozottabb cenzúrájáról, a lakosság megfigyeléséről, a közvélemény pártvezetés általi irányításáról és a külföldi propagandáról szóló kínai dokumentumokat szivárogtatott ki az Information című dán napilap.

„Szokatlan és különlegesen ritka” kiszivárogtatott dokumentumok jutottak az Information című dán napilap birtokába június végén. Az újság állítása szerint összesen 60 oldal, a legmagasabb szintű kínai vezetés köreiből származó iratot szerzett meg, január vége-március közepe időszakra eső dátumokkal ellátva. Az esetleges megtorlás miatt névtelenségét megőrző, magát „a jelenlegi politikai vezetéssel szemben” definiáló forrás által kiszivárogtatott papírok egy része a Központi Bizottság, másik része a Központi Propaganda Iroda és a párt fővárosi vezetésétől származik, s eredetileg csupán néhány ezer párttag számára volt elérhető. Az iratok mindegyike titkosított, államtitoknak minősül, „nyilvánosságra kerülése a nemzetbiztonságot és a nemzeti érdekeket sértheti”. Az eredeti dokumentumokat a lap nem hozta nyilvánosságra, azok hitelességét – írja az Information – egy kínai és számos nemzetközi szakértő is igazolta.

Kína elmúlt időszakban gyakran hangoztatott demokráciára való törekvésének mond ellent a Központi Bizottság márciusi keltezésű dokumentuma, mely a pártot és vezetőit érintő agresszió, a kínaitól eltérő politikai rendszerek és szabad sajtó hirdetése elleni erőteljes fellépést sürgeti, s melyet minden tartományi vezetés és a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) minden központja megkapott. Az irat a szeparatizmust, a lakosságon belüli megosztottságot növelő, társadalmi konfliktushoz és tömegdemonstrációkhoz vezető gondolatoknak is hadat üzen, az „illegális és ártalmas” információkat közlő kínai és külföldi honlapok blokkolásáról is rendelkezik. Az internet cenzúráját és a közvélemény irányítását helyi cellák felállítása, azok csetszobákban és blogokon való aktív részvétele segíti – áll a dokumentumban. (A központ által fizetett internet-kommentátorok létezését egy másik, a párt propaganda-stratégiájáról szóló dokumentum is megerősíti, munkájuk az úgynevezett érzékeny témák figyelése és, hogy a közösségi vitákat a párt preferenciáinak megfelelő irányba tereljék.)

Az Information szerint nem csupán az internet és a média ellenőrzését, de a lakosság megfigyelését is igyekezett szorosabbra fogni a vezetés. Ezt az informátorok és besúgók rendszerének hatékonyabbá tétele segíti elő, jelenlétüket elsősorban iskolákban, egyetemeken, munkahelyeken, falvakban és lakótelepeken szükséges fokozni – áll egy január végi, az Information birtokába került dokumentumban.

Az ország kedvezőbb külföldi megítélését elősegítendő a propaganda határokon kívüli aktívabb terjesztése szükséges – olvasható a Központi Bizottság egy március eleji dokumentumában. A pozitív kép elősegítésének eszköze a külföldi újságírók fokozott ellenőrzése és a párttal szembemenők – így a tibeti függetlenség támogatói és a hszincsiangi szeparatisták – külföldi közvélemény általi támogatottságának csökkentése. A vezetés ugyanakkor az országot érő külföldi befolyás csökkentésére is törekszik, mondván: „az országon belüli és kívüli ellenséges erők változásra szólítanak minket, be akarnak férkőzni az ideológiánkba és kultúránkba, a nyugati értékek és a nyugati politikai rendszer elfogadását sürgetik”.

Forrás: Kitekintő.hu