Mike Pence republikánus kormányzó “átfogó életvédelmi intézkedésnek” nevezte a törvényt. “Kormányzóként a legértékesebb pillanataim azok, amelyeket fogyatékkal, köztük is Down-kórral élő gyermekeket nevelő családokkal töltöttem” – fogalmazott közleményében a kormányzó. A Jog az Élethez nevű konzervatív csoport közleményben üdvözölte a kormányzói aláírást és Pence érvelését, s úgy fogalmazott: a törvény megtiltja a nőknek, hogy “diszkriminálják a meg nem születetteket”. Mike Fichter a szervezet elnöke közleményében hangsúlyozta: “örömmel tölt el bennünket, hogy államunk értékeli az életet, függetlenül a lehetséges fogyatékosságtól, nemtől, vagy bőrszíntől”.
Indiana eddig is azon szövetségi államok közé tartozott, ahol a legszigorúbbakvoltak az abortuszt tiltó törvények. Szigorúbb törvénykezés csak Észak-Dakotában van, ahol – az Egyesült Államokban elsőként – 2013-ban – hoztak törvényt arról, hogy abban az esetben is tilos az abortusz, ha a születendő gyermek genetikai rendellenességei orvosilag bizonyítottak.
(MTI)