Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján bírálta azon pártokat, amelyek megszavazták a vonatkozó határozatot a parlamentben és úgy vélte: sokat elárul a nemzeti szuverenitásról, hogy a Washingtonból érkező felszólításra pár hét alatt Magyarország egy missziót küld ki Irakba, miközben az Iszlám Állam létrejöttében a nyugatnak is van felelőssége.
Felvetette, hogy nem tudni, honnan van az IÁ-nak katonai, emberi, technikai és pénzügyi utánpótlása, hogyan tud egy államot és hadsereget fenntartani.
Az ellenzéki politikus szerint a magyar részvételnek nincs meg a nemzetközi jogalapja, nem egy ENSZ- vagy NATO felhatalmazással jött létre a felkérés.
Szerinte a sűrűn változó frontvonal és a Magyarország elleni potenciális terrorveszély hatalmas kockázatokat rejt magában, ezért mint mondta, sem most, sem a jövőben nem támogatnak ilyen szerepvállalást.
(MTI)