A dollár, mint nemzetközi valuta összeomlása szinte elkerülhetetlennek tűnik ma. Jacques Sapir híres francia közgazdász megosztotta az Oroszország Hangjával a világ jövendőbeli pénzügyi tőkéjéről szóló előrejelzéseit.

– Oroszország és Kína megszabadulni szándékozik a dollártól a gáz-tranzakcióit illetően. Ön szerint ez a terv meg fog valósulni?

Kétségtelen, hogy az, amit az orosz és a kínai vezetés szándékozik megvalósítani, az potenciálisan fontos dolog. A dollárnak három funkciója van a világpiacon: az egyik az egységár, mivel sok árat, beleértve az erőforrásokat is, dollárban számolják el. Ezen kívül valuta a nemzetközi tranzakciók során is, valamint tartalékvaluta. Az orosz és a kínai vezetés éppen azt akarja megváltoztatni, hogy dollárban számoljanak el néhány tranzakcióban, többek között a gáz és a kőolaj esetében. Meglehet, hogy így fog történni, ez viszont azt jelenti, hogy a rubelt és a jüant kölcsönösen el kell ismerni Kínában és Oroszországban. Ez pedig már megtörtént.

Tágabb értelemben ez a lépés arról a problémáról tanúskodik, amellyel folyamatosan szembesül számos ország, és itt már nem csak Oroszországról vagy Kínáról van szó. A Perzsa-öböl és Latin-Amerika országait is érinti, továbbá a nyersanyagtermelőket. Ezek az országok el akarják hagyni a dollárt a deviza tranzakciók teljesítése során.

– Van-e valódi lehetőség egy másik tartalékvaluta megteremtésére a dollár mellett?

Ez egy nagyon régi probléma! Emlékezzünk vissza arra, hogy Charles de Gaulle tábornok még a ’60-as években kritikával illette a dollárt, és amint újabb nemzetközi valutaválság jelenik meg, ismét beszélni kezdenek erről a problémáról. Világos, hogy a mostani rendszer, amely a dollár, mint tartalékvalutának a domináns alkalmazásán alapszik, nem kielégítő. Szükség van változatosságra, sőt, akár a rendszer megváltoztatására is.

Ebből kiindulva érthető, hogy milyen utak nyílnak meg előttünk. A nemzetközi valutarendszer teljes átalakítása érdekében szükség van egy az 1944-es Bretton-Woods féle nemzetközi konferencia megtartására. A másik irány a valuták fejlesztése, amelyek regionális szinten egyre nagyobb szerephez jutnak, majd regionális valutatartalékká válnak. Véleményem szerint Kína célja az, hogy a nemzeti valutája, a jüan, néhány év múlva az ázsiai, csendes-óceáni térség szintjén váljon tartalékvalutává. Ismert egy másik projekt is, miszerint a rubel a FÁK országai számára válna tartalékvalutává. Így pedig igen valószínű, hogy számos valuta létezne, amelyek folyamatosan aláásnák a dollár nemzetközi tartalékvaluta pozícióját.

Forrás: hungarian.ruvr.ru