Erről a 86 éves politikus maga beszélt a Le Figaro Magazine című hetilap internetes oldalán hétfőn megjelent interjúban.
Arra a kérdésre, hogy lánya, a pártelnök Marine Le Pen támogatásának hiányában indul-e a decemberben esedékes regionális választásokon, kijelentette: “Nem, noha úgy gondolom, hogy én lennék a Nemzeti Front legjobb jelöltje”.
“Ha fel kell áldoznom (jelöltségemet) a mozgalom jövőjének, nem én leszek az, aki kárt okoz” – mondta a pártalapító, európai parlamenti képviselő, aki több mint egy hete nyílt vitát folytat lányával. Apja legutóbbi megszólalásait Marine “provokációknak” és “politikai öngyilkosságnak” minősítette, majd múlt csütörtökön azt is bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indít Jean-Marie Le Pen ellen.
Önmaga helyett a pártalapító ugyanakkor nem lát “nagy választékot”, de kiemelt egy “kiváló” lehetőséget: unokája, Marion Maréchal-Le Pen jelölését, aki a régióhoz tartozó Vaucluse megyében nemzetgyűlési képviselő.
“Ha elfogadja, úgy gondolom, hogy nagyon hatékony listavezető lesz. Talán a legjobb, nem mondom, hogy utánam, de mégis” – tette hozzá.
Az utódával és lányával nyílt konfliktusba került Jean-Marie Le Pen bejelentése némi meglepetést okozott a Nemzeti Front soraiban. Elemzők szerint ugyanakkor a pártalapító még nem mondta ki az utolsó szót, a vita várhatóan még nem ért véget. Erre utal az, hogy Le Pen az ideológiailag hozzá közel álló 25 éves unokáját, a pártelnök Marine unokahúgát javasolja listavezetőnek önmaga helyett.
Marine Le Pen szerint újabb megnyilatkozásaival apja keresztülhúzza azon erőfeszítéseit, hogy a pártból fősodorbeli erőt kovácsoljon. A pártelnök múlt héten azt is jelezte, ellenezni fogja apja jelölését az év végi regionális választásokon, és azt szeretné, ha a tiszteletbeli elnök visszavonulna a politikától.
Jean-Marie Le Pen nemrégiben azzal vonta magára a figyelmet, hogy egy interjúban megerősítette a nácik gázkamráiról korábban hangoztatott, bagatellizáló véleményét. A fegyelmi közvetlen előzménye pedig egy interjú, amelyben az idős politikus védelmébe vette Philippe Pétaint, a II. világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjét, valamint kijelentette: eltúlzottnak tartja azt, ahogy a lánya irányítása alatt az új FN-vezetés az antiszemitizmus és az idegengyűlölet vádja ellen védekezik.
Marine Le Pen 2011-ben vette át a szélsőjobboldali párt irányítását apjától, s azóta az FN politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Az elmúlt években megpróbálta megszabadítani bevándorlásellenes pártját annak antiszemita arculatától, és kibővíteni szavazóbázisát a 2017-es francia elnökválasztásra készülve. Az FN eddigi legjobb eredményét érte el az idén márciusi helyhatósági választáson, ahol a voksok 25,97 százalékával a második lett a pártok szerinti bontásban. A legutóbbi felmérések szerint Marine Le Pen a következő elnökválasztáson akár bejuthatna a második fordulóba is, bár győzelemre egyelőre nem esélyes.
(MTI)