Az ellenzéki párt országgyűlési frakciója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kereszténydemokrata politikusok korábbi sajtótájékoztatójára reagált. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott: a kormány a családpolitikában újabb nagy lépést tett az otthonteremtési támogatás kiszélesítésével. Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke pedig azt mondta: a támogatás kiszélesítése lehetőséget ad a fiataloknak, hogy a saját lábukra álljanak.
A Jobbik közleményében az áll, hogy “miközben a Fidesz-KDNP havi kétezer forinttal nézi megvásárolható tömegnek a rászoruló nyugdíjasokat, aközben oligarcháik és azok hozzátartozói percenként ennek az összegnek többszörösét lopják el, vagy épp a havi átlagnyugdíj sokszorosáért élvezik az ibizai luxusszálló bárjának kínálatát”.
A Fidesz családtámogatási rendszeréhez ugyanis nemcsak a “valóban üdvözlendő, előremutató, ezért a Jobbik által is támogatott csok tartozik”, hanem az is, hogy most már korrupt politikusaik saját lábon álló rokonai is vérlázító módon elnyerhetik közbeszerzési pályázatok milliárdjait – olvasható a közleményben.
(MTI)