Brenner Koloman országgyűlési képviselő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz mára arrogáns, agresszív, tudás- és értelmiségellenes politikájával a könyvégetők pártjává vált.
Hangsúlyozta: senkinek ne legyen illúziója, “mindenkire sor fog kerülni”, ezt bizonyítja, hogy a Fideszen belül is megindult a “kulturkampf” Chikán Attila, Prőhle Gergely és Pálinkás József elleni támadással. Emellett a debreceni Ady Endre Gimnázium, a pásztói óvoda és a váci gimnázium vezetőinek kinevezéséből is látszik, hogy a Fidesz a szakmaiságot is lábbal tiporja – tette hozzá.
Brenner Koloman kifejtette, hogy álláspontja szerint Orbán Viktornak nincs szüksége a polgári világra, és úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy a Fidesz mellett kitartó, konzervatív, nemzeti érzelmű értelmiség felébredjen. Fontos emellett megérteni, hogy a baloldal és a liberális értelmiség nem képes megújulni, és az MSZP-nek el kell tűnnie ahhoz, hogy az “Orbán-uralmat” le tudják bontani – jegyezte meg.
A képviselő hozzátette: a szabad véleményt elnyomó politikai rendszerek mindig bukásra ítéltettek, és az utókor megvetette ezeket.
(MTI)