A jobbikos országgyűlési képviselő pártja tizenkét pontból álló csomagjából idézve az inflációkövető családtámogatási rendszert, a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának öt százalékra csökkentését, a bérlakásépítési programot, a bölcsődei gondozási díjak eltörlését, az édesanyák munkaerőpiacra való visszatérésének elősegítését, a főállású szülőség jogintézményének bevezetését, a négygyermekes családmodell népszerűsítését és a szülőtámogatási életjáradék bevezetését említette.
A képviselő úgy fogalmazott: a kormánypártok korábban ötpárti nyilatkozatban vállalták, hogy támogatják ezeket a javaslatokat. Ezzel arra utalt, hogy 2013-ban a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezésére létrejött ötpárti nyilatkozat aláírói vállalták: mind kormányon, mind ellenzékben támogatni fogják a népesség növelését célzó javaslatokat. Kiemelte, hogy Rogán Antal fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezetőként is aláírta a dokumentumot.
A probléma azóta egyre nagyobb lett, a KSH legfrissebb adatai szerint 2017-ben felgyorsult a népességfogyás és az ezer lakosra jutó élve születések száma sem nőtt – közölte. Dúró Dóra egyúttal az Iránytű Intézet 2015. januári, ezer ember megkérdezésével készült felmérésére hivatkozva azt mondta, a megkérdezettek 59 százaléka egyetértett azzal, hogy a népességfogyás a magyarság legnagyobb problémáinak gyökere. Hozzátette, hogy a válaszadók 78 százaléka szerint a kormányzat családpolitikai intézkedései nem elegendőek a válság kezeléséhez.
A politikus megkérdezték arról, hogy a független Kész Zoltán egyik fórumán a jobbikos Ríg Lajos is megjelent és ott arról beszélt, hogy egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell szavazni. A Jobbik nem támogatja Kész Zoltán képviselőjelöltségét, a veszprémi körzetben Varga-Damm Andrea lesz a jelöltjük – jelentette ki.
Egy másik kérdésre felelve Dúró Dóra azt mondta, személyesen nem ismeri Erős Erzsébetet, a Jobbik nyugdíjastagozatának alelnökét, aki Facebook-bejegyzéseiben zsidó- és cigányellenes, valamint az erdélyi magyarokat sértő kijelentéseket tett. Egy újabb kérdésre válaszolva azt mondta, azért lehetett a tagozat alelnöke, mert a tagok megválasztották.
Egy pártnak nincsenek lehetőségei a nemzetbiztonsági ellenőrzésre, nincs módja arra, hogy emberek magánéletében kutakodjon – tette hozzá. Egy ehhez kapcsolódó felvetésre azt mondta, nem látta azt a 2016-os, a Youtube-on is közzétett felvételt, amelyen Erős Erzsébet sértő kijelentéseket tett a zsidóságra és a cigányságra, ezért nem tud nyilatkozni róla.
Dúró Dórát megkérdezték, hogy számíthat-e szankciókra korábbi sértő tartalmú kijelentéseiért Sneider Tamás, Kulcsár Gergely vagy Apáti István. A politikus, aki először csak az előbbi két képviselő nevét hallotta a kérdésből, nemmel felelt, majd hozzátette: az Apáti Istvánnal kapcsolatos kérdésekre már sokszor válaszoltak. A politikai támadásról beszélő képviselő végül azt mondta, nincs szükség arra, hogy folyamatosan feltegyék nekik ugyanezeket a kérdéseket, és azt kérte, hogy ezekkel a megkeresésekkel az újságírók forduljanak a párt sajtóosztályához.
(MTI)