Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője ezt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjének szavaira reagálva közölte az MTI-vel. A Vona Gábor Jobbik-elnök Orbán Viktor kormányfőhöz hétfőn ügynökügyben intézett parlamenti kérdésével kapcsolatos felvetésre Kósa Lajos azt mondta: Vona Gábort minden bizonnyal hamisított dokumentumokkal vezették meg.
Erre reagálva a Jobbik azt írta, ha Kósa Lajos úgy véli, ügynökügyben hamisított dokumentumok kerültek nyilvánosságra, akkor tegyék tisztába az állambiztonsági múltat. Ezzel lezárható lesz az “úgynevezett” rendszerváltás egyik legfontosabb, máig megoldatlan problémája. Ezért a 27 éves morális adósságért a legfőbb felelős a Fidesz és Orbán Viktor – tette hozzá a Jobbik szóvivője.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke hétfőn a parlamentben az ügynöklisták nyilvánosságra hozásáról kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt. “Tisztában vagyok azzal, hogy ön a katonaévei alatt kapcsolatba került a szolgálatokkal” – fogalmazott Vona Gábor. A miniszterelnök erre válaszul kijelentette: “természetesen a másik oldalon álltam, mi, akik itt ülünk, a másik oldalon álltunk, bennünket üldöztek, bennünket hallgattak le”. “Nem működtünk együtt semmifajta állambiztonsági szolgálattal” – húzta alá.
(MTI)