Volner János, a Jobbik frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a kormánypártiak “betegesen rettegtek attól”, hogy másnak is lehet ereje egyes médiafelületeken, elveszítették a csatát, a törvény kétharmados rendelkezéseit nem fogadta el az Országgyűlés.
Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz betegesen fél az ellenzéktől, attól, hogy elveszíti a hatalmát, vége lesz az ország széthordásának és megtörténik az elszámoltatás.
Hozzátette: az a Fidesz aggódik a pártfinanszírozás tisztaságáért, amelyik az MDF-fel közösen a rendszerváltás után az első nagy “pártfinanszírozási mutyit” végrehajtotta. A Fidesz először székházhoz juttatta az MDF-fel összejátszva saját magát, utána rendelkezett arról a párttörvény módosításával, hogy ne kelljen értékesítés esetén a székház után áfát fizetni; ezután 640 millió forintot kapott a párt egy állami tulajdonú hitelintézettől, amelyik visszavásárolta a székházat – mondta, úgy értékelve: így indult Magyarországon a “piszkos pártfinanszírozás”.
Megjegyezte: ez a 640 millió forint mai értéken számolva 5 milliárd forintot jelent. Szerinte ebből a pénzből bevallottan került az Orbán család számlájára is, és más fideszes vezetők magánszámláját is ez az összeg gyarapította.
Volner János szerint az első pártpénz eltüntetése is a Fideszhez kötődött, ők volt azok, akiknek a folyószámlájáról több millió forint eltűnt, s nem lehet tudni, mi történt vele.
Úgy vélte: “a Fidesz egy keresztapaként működő miniszterelnökkel maffiaháborút hirdetett” Simicska Lajossal szemben. A Jobbik ebben a bandaháborúban nem kíván részt venni, nem szeretne ehhez asszisztálni – rögzítette a frakcióvezető.
A frakcióvezetőt kérdezték arról, hogy Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint bűncselekményt, minimum áfacsalást követett el a Jobbik a plakátkampányával összefüggésben. Volner János úgy reagált: Kósa Lajos nem tudja mit beszél, semmi ilyesmiről nincs szó. Szerinte inkább amiatt kellene aggódnia a Fidesznek, hogy miből telt 2,5-szer akkora plakátfelületre, mint a Jobbiknak. Erre kellene a frakcióvezetőnek keresnie a választ – mondta Volner János.
(MTI)