Bana Tibor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt erről csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a kormányoldal “ismét kettős beszédet folytat”.
Miközben ugyanis az “álságos és szemfényvesztő nemzeti konzultáció” azt hirdeti, hogy Brüsszelt meg kell állítani, addig a Fidesz EP-képviselői a héten már uniós elkötelezettségüket bizonygatták, a kormányfő pedig szerdai európai parlamenti meghallgatásán nem állt ki az olyan “döntő jelentőségű ügyekben”, mint például a bérunió és a magyar termőföld kérdése – fejtette ki álláspontját az ellenzéki politikus.
Kiemelte, a Jobbik kormányra kerülése esetén valóban a “nemzetek Európájának” megteremtésén dolgozna, továbbá a bérfelzárkóztatás érdekében kiállna a bérunó mellett és a munka törvénykönyvének változtatásával megszüntetné a munkavállalók kizsigerelését.
(MTI)