Erről Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese beszélt újságíróknak kedden, Budapesten.
Hangsúlyozta, a kabinet hiába kampányol az átlagbérek emelkedésével, ha a tények azt mutatják, hogy míg 2010-ben az átlagbér 525 euró volt, most pedig 480 euró. Ráadásul az amerikai fizetőeszközben kifejezve még nagyobb a romlás, az öt évvel ezelőtti 710 dollár után ugyanis jelenleg csak 580 dollárt ér egy magyar átlagkereset – fűzte hozzá.
Volner János szerint mindez azért fordulhatott elő, mert a kormány az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre, valamint a Magyarországon megtelepedő külföldi cégekre alapozza az ország versenyképességét.
A Jobbik szerint azonban ez nem vezethet sikerre, helyette a termelőszektort, a mezőgazdaságot, az ipart és a turizmust, vagyis a gazdaság alapjait kellene erősíteni – emelte ki az ellenzéki politikus, hangsúlyozva a kiszámítható adórendszer és gazdaságpolitika megteremtésének fontosságát is.
(MTI)