Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján bírálta, hogy Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó alapítványa, a hírek szerint, Franciaországból és Spanyolországból szerzett be baromfit, miközben hazai forrásból is megtehette volna. Csak a szállítás 160 millió forint volt, amiből mást is lehetett volna adományozni, az pedig aggályos, hogy a beszállítókról nem lehet semmit tudni – közölte a jobbikos politikus.
A képviselő szerint a nehéz sorsú, főként cigány családoknak adott adományokra vonatkozóan semmilyen tanulmány nem bizonyítja, hogy bármi értelme lenne; korábbi tudósítások szerint a vetőburgonyát a családok aznap megették, a naposcsibéket eladták.
Magyar Zoltán a főtanácsadó parlamenti irodája előtt a helyiség bezáratását sürgette és azt követelte: a kormányfő számoltassa el a kapott forrásokkal az alapítványt, amely a hírek szerint 600 millió forint adományt kapott elsősorban állami vállalatoktól.
(MTI)