A szóvivő egy közelmúltban közzétett nemzetközi felmérésre hivatkozott, amely szerint a magyar emberek várják a legpesszimistábban a nyugdíjas éveket, legyen szó egészségmegőrzésről vagy a nyugdíjak várható összegéről. A felmérésből kiderült az is, hogy míg a nyugat-európaiak a szabadidővel és az örömmel azonosítják az időskort, addig a magyarok szerint szegénység és bizonytalanság jellemzi a nyugdíjasok életét – tette hozzá a szóvivő, aki szerint ez a Fidesz a nyugdíjasokkal kapcsolatos politikájának eredménye.
Úgy vélte: a Fidesz négy fő bűnt követett el a nyugdíjasokkal szemben, amelyek közül az első, hogy tönkretette az “egészségügy maradékát” is, hiszen maga a kormányzat ismerte el, hogy 2015-ben 32 ezer ember, többségében nyugdíjas életét lehetett volna megmenteni, ha megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást kaptak volna. Szerinte a Fidesz második bűne az, hogy elutasítja a Jobbik azon javaslatát, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után. Erre a Jobbik szerint azért van szükség, mert jelenleg a férfitársadalom 31 százaléka meg sem éri a nyugdíjas kort. “A Fidesz őket szó szerint a halálukig dolgoztatja” – fogalmazott a szóvivő.
Jakab Péter azt is bűnnek nevezte, hogy Fidesz elutasítja a Jobbik differenciált nyugdíjemelésre vonatkozó javaslatát, vagyis azt, hogy a kis és közepes összegű nyugdíjakat nagyobb mértékben emeljék. Szerinte ezzel a Fidesz hitet tesz egy olyan nyugdíjrendszer mellett, amelyben 71 ezren kapnak havonta kevesebb mint 50 ezer forintot.
A negyedik bűnnek pedig azt tartotta, hogy a Fidesz nem támogatja a béruniót, mert ezzel igent mond a fiatalok elvándorlására, és a nyugdíjrendszer összeomlására. A járulékbefizetések növelésére van szükség, ezt pedig a fizetések emelésével és a külföldön dolgozó magyarok hazacsábításával érhető el, csak így lehet magasabb nyugdíjakat kitermelni, így lehet elérni, hogy a bérunió nyugdíjuniót is jelentse – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy a Jobbik bocsánatot kér-e a nyugdíjasoktól Vona Gábornak egy közösségi oldalon tett nyugdíjasokat sértő bejegyzése miatt, Jakab Péter azt mondta: a Fidesz nem megoldásokat ad a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasok számára, hanem indulatokat és gyűlöletet kelt, ezért minden jó érzésű embernek el kell utasítania azt az uszító politikát, amely embereket egymás ellen fordít. Ismételt kérdésre hozzátette: ha a média hazudik valamit a nyugdíjasoknak, akkor azért a médiának vagy az azt tulajdonló fideszes köröknek kell bocsánatot kérnie.
A szóvivő azokra a kérdésekre, amelyek arra a vonatkoztak, hogy a Jobbik köt-e választási együttműködés bármelyik párttal, azt mondta: a Jobbik egyedül a magyar választókkal köt választási együttműködést a kormány leváltására.
Jakab Péter kérdésre válaszolva visszautasította a Ripost című lap állításait, miszerint a Jobbik siófoki frakcióülésén “ökörnek” nevezték volna a nyugdíjasokat, és azt is, hogy a jobbikosok Simicska Lajost “főnöknek” hívják. Közölte: a Ripostnak a bíróságon kell majd megmagyaráznia állításait.
(MTI)