Kárpátaljai hírportálok híradásai szerint szombat délután tűzharc tört ki Munkácson egy sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között, a lövöldözésben többen meghaltak, illetve megsebesültek.

Fotó: TASR/AP

Fotó: TASR/AP

A jobbikos Szávay István közleményében úgy fogalmazott: “polgárháborús állapotok uralkodnak” Munkácson, amely már csak egy ugrásra van a kárpátaljai magyarság központjától, Beregszásztól és az országhatártól.

“Ez már nem a kelet-ukrajnai hadszíntér, és nem egy távoli, elméleti veszély” – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, hozzátéve: pártja figyelmeztetései sajnos beigazolódtak, “a valódi fenyegetést és valódi veszélyt a Jobboldali Szektor szélsőséges alakulatai jelentik”, amelyek ellen minden tisztességes ukrán és magyar embernek közösen kell fellépnie.

Kárpátalja nem válhat a kelet-ukrajnaihoz hasonló hadszíntérré – írta Szávay István, aki a kárpátaljai magyar közösség védelme mellett azt is elvárja a magyar kormánytól, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a kialakult helyzet súlyosságára.