Baráth Zsolt, Sneider Tamás, Vágó Sebestyén és Z. Kárpát Dániel javaslatának elfogadása esetén az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy készítse elő a szociális kártya és utalvány, illetve pénzhelyettesítő eszköz országos bevezetésre irányuló törvénymódosításokat, valamint biztosítsa az ehhez szükséges költségvetési forrásokat.

A Jobbik tervei szerint a kártya névre szóló, át nem ruházható és készpénzre nem váltható lenne, valamint készpénzt sem lehetne vele felvenni. Emellett a szociális juttatások 80 százalékát folyósítanák a szociális kártyán és utalvány, illetve pénzhelyettesítő eszközön keresztül, a fennmaradó 20 százalékát pedig készpénzben kapnák a jogosultak. További feltétel lenne az együttműködés a szociális ellátó rendszerrel, védőnővel, óvodai és iskolai intézményekkel, valamint a szociális kártyával jövedéki terméket nem lehetne vásárolni.

A kártya élelmiszer, ruházat, tanszer és gyógyszer vásárlására adna elsősorban lehetőséget, valamint lakásfenntartási költségek kiegyenlítésére lehetne használni. A szociális kártyát csak az önkormányzatokkal szerződést kötött üzletekben lehetne felhasználni. Az önkormányzat pedig csak olyan üzletekkel köthetne szerződést, ahol “hosszú távú koncepcióval rendelkeznek azt illetően, hogy a termékek 80 százaléka magyar eredetű” – áll a határozati javaslatban.

A tervezet indoklása szerint a Jobbik alapvető célja egy átlátható, igazságos, célzott, a rászorultsági elven alapuló segélyezési rendszer kialakítása és ennek lehet szerves része az országos szociális kártya. A feltételek pedig azt biztosítanák, hogy a támogatásokat valóban az arra rászorulók kapják meg és valóban a család, a gyermek szükségleteinek megfelel ő célokra használhassák fel. Az ellenzéki párt szerint “a jelenlegi rendszer nagy veszélye, hogy a támogatást sok esetben nem élelmiszer, ruha, vagy lakásfenntartásra, hanem élvezeti cikkekre, játékgépre költik, vagy uzsorások kezébe kerül.”

jobbik.hu