Az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: egyre fiatalabb korosztály és egyre több ember fogalmazza meg elvándorlási szándékát, amelynek katasztrofális következményei lehetnek hazánkra nézve. A Jobbik szerint ezért égetően szükséges a felsőoktatási ösztöndíjak azonnali, jelentős mértékű emelése.
Mint írták, az Eurostat és a KSH adatai alapján is elmondható, hogy több mint félmillióan dolgoznak magyarként külföldön, sőt nyolc év alatt annyi honfitársunk születik más országokban, ahányan egy év alatt itthon. A helyzet a Jobbik szerint kétségbeejtő, és a kormány hozzáállása felelőtlen, amikor a probléma súlyát igyekeznek csökkenteni, vagy szimpla kalandvágyról beszélnek.
A Jobbik megoldási javaslatai között szerepel egy olyan oktatáspolitikai alapvetés kidolgozása, amely jelentős mértékű hallgatói ösztöndíjemelést és oktatói fizetésemelést jelent a felsőoktatásban, bérlakásépítési programmal segíti a fiatalok életkezdését, és a béruniós kezdeményezés megvalósulásával pedig hosszabb távon is csökkenne az elvándorlás – olvasható a közleményben.
(MTI)