Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton az ebben a témában tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, ma a legnagyobb probléma, hogy “demográfiai jégkorszak” van Magyarországon, aminek oldásához kiszámítható jövőképet kell a fiatalok és a családok elé állítani.
Ez jelenleg hiányzik, de a gyerekneveléshez szükséges eszközök áfájának minimálisra csökkentésével elő lehetne segíteni, hogy legyen jövőképük a fiataloknak – fűzte hozzá.
A Jobbik mesterséges szembeállításként értékeli azt a vitát, ami jelenleg zajlik a közéletben a férfiak és nők családban betöltött szerepéről, valamint “óvodás magatartásnak” tartja mind a kormány, mind a Telekom döntését, hogy szerződéseket bontanak fel “sértődésből és bosszúból” – fogalmazott Dúró Dóra.
A politikus hangsúlyozta, ideális esetben a gyerekvállalás egy nő és egy férfi közös elhatározása, és nem úgy valósul meg, hogy egy nő “valakinek szül gyereket”.
Hozzátette azt is, a Jobbik szerint mind a nők, mind a férfiak akkor tudnak kiteljesedni, ha – saját elhatározásuk szerint – a család és a munka is jelen van az életükben.
(MTI)