Ismét eltelt egy év úgy, hogy nem sikerült rendezni, vagy legalább enyhíteni a városon belüli forgalomnövekedéssel járó problémákat – jelentette ki Csikai József önkormányzati képviselő mai sajtótájékoztatóján. A jobbikos városatya egyben újra föl is kérte Papp László polgármestert, hogy egyeztessen az illetékes szaktárcával a megoldás érdekében.

Csikai József okl. közlekedésmérnök

Csikai József okl. közlekedésmérnök

Csikai József fölidézte: a városon áthaladó, illetve a város úthálózatát terhelő intenzív forgalom elviselhetetlenné teszi a zajterhelést, a porterhelést és a környezetszennyezést, a 4-es főút mentén a falak remegnek, repedeznek, a környék élhetetlen. Majd arra emlékeztetett:  már többször fölhívták a figyelmet erre a súlyos problémára, valamint a 2015. évi költségvetési törvény kapcsán hozott minisztériumi döntés negatív következményeire. Hozzáfűzte: idejében jeleztük azt is, hogy szerintünk a kormány ötlete elhibázott és elhamarkodott, és hiába építették meg a 354-es számú elkerülő főutat, a 4-es főút forgalmának egy része vissza fog jönni a városba, oda, ahonnan egyszer már eltűnt.

Majd Papp László polgármester és Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár  a témában tett nyilatkozataira hívta föl a figyelmet: azt ígérték, hogy abban az esetben visszatérnek a kormánnyal folytatott egyeztetésekre, ha a forgalomnövekedés miatt jelentős feszültség alakul ki. Kitért rá: mostanra a városvezetés is megtapasztalhatta ezt a forgalomnövekedést és a hozzá párosuló, a mindennapos közlekedésben résztvevők körében jelen lévő feszültséget. Ha máskor nem is, de az október 30-án összehívott lakossági fórumon, vagy az azt követő polgármesteri látogatás alkalmával mindenképpen szembesültek ezekkel a problémákkal – tette hozzá.

A képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy a kívánt hatás máig nem realizálódott, hiszen szerinte az elkerülő út 2016-ban kezdődő és két évig tartó továbbépítése rövid távon nem hoz megoldást. Úgy véli: az elkerülő út megépítése is csak abban az esetben fejtheti ki forgalomcsillapító hatását, ha annak használatától az útdíjrendszer nem tartja távol a közlekedésben résztvevőket. Szerinte „félő, hogy a jelenlegi minisztériumi szemlélet mellett ez az útszakasz is a kihasználatlan 354-es főút sorsára jut”.

Újra elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy felkérjük Papp László polgármester urat, hogy a közgyűlés által márciusban elfogadott határozatnak megfelelően a megoldást elősegítő egyeztetési folyamatot kezdeményezzen a szaktárcával a Debrecent érintő forgalomnövekedés ügyében – húzta alá Csikai József, majd rámutatott:  az intézkedés sürgető voltának különös aktualitást ad a közeljövőben kezdődő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított Nagyállomást érintő beruházás.

A városatya az alig egy év múlva induló beruházással kapcsolatban úgy fogalmazott: a jelenlegi forgalmi intenzitás mellett közlekedési káoszt fog előidézni, melynek feloldására elengedhetetlenül fontos lenne, hogy a már meglévő elkerülő úton, tehát az M35-ös autópálya releváns szakaszán és a 354-es számú főúton lehetőleg január elsejétől, de legalább a Nagyállomást érintő beruházás időtartamára minden járműkategória tekintetében teljes mértékben feloldásra kerüljön a megtett úttal arányos díjfizetési kötelezettség. Szerinte „ez az egyetlen módja annak, hogy a megnövekedett forgalmi intenzitás érdemben csökkenjen, és a város ne fulladjon bele a közlekedési káoszba”.

szebbjovo.hu