Szép jó napot kívánok a tavaszkezdet napján!
Adjon az Isten szebb jövőt – ősi múltra épülő Nemzetünk számára!

Isten iránti alázattal, az Önök, a Ti bizalmatokból állhatok itt. Megtiszteltetés számomra, de egyben óriási felelősség is! Ma a büszkeség gondolatai töltenek el, holnaptól pedig a feladatok számbavétele, azok megvalósítása fognak foglalkoztatni.

Talán azért állhatok itt, mert voltak, akik felfigyeltek arra, hogy lassan 4 éve, megalkuvás nélkül, egy nagy cél eléréséért küzd egy harcos csapat, itt Debrecen Főterén. Immár 1281. napja, azzal a céllal, hogy az ország-hódítókat, rajtunk élősködő fagyöngyöket, a nemzet testét pusztító gazembereket végre méltó helyükre tegyük. El innen, rablók, ez az én Hazám! – mondta Sajó Sándor. Itt és most a „szocionista” halálbrigádra gondolok – elsősorban. De a mögöttünk hagyott időszak arra is lehetőséget adott, hogy megtanuljunk dolgokat, mélyebben megismerjük nemzeti örökségünket, szinte egyedülálló, büszkeségre okot adó ősi múltunkat, benne azokat a kiváló személyeket, akik hősiesen védték és szolgálták Nemzetünket, itt a Kárpát-medencében. Nos, ez a felismerés és megismerés fájdalmas és leleplező volt. Kiderült, hogy akikben bíztunk, akiktől igazi megoldásokat vártunk az úgynevezett rendszerváltás után, szépen összecsiszolódtak azokkal, akiknek megkegyelmeztünk. Volt, akinek csiszolódnia sem kellett. Majd a hamis „látszatdemokrácia” mögé bújva széttett kezekkel üzenik nekünk naponta – nem tudunk mit csinálni, a mára operett országgá silányított abszurdisztánban.

Vannak, akik még ettől is bátrabbak, azt mondják mi felelőtlen szavazó polgárok tehetünk arról, hogy ide jutott országunk és társadalmunk. Az egyik azt mondja, túl sok a fogyasztás (együnk és fűtsünk kevesebbet, költözzünk kisebb lakásba, meg ell lehet innen menni, stb.) Hogy a fogyasztást visszafogja, európai szintűre emeli az árakat: kifosztva, ellehetetlenítve polgárait, miközben egyesek milliárdokat kasszíroznak az üzleten. A ma regnáló hatalomra gondolok.

Mások meg imitálják, úgy tesznek, mintha cselekednének, közben asszisztálnak leszámolásunkhoz, földünk és nemzetünk gyarmatosításához. Nos, ezt a látszatcselekvést elégeltük meg, elégeltem meg. Azt mondtuk, eddig, s ne tovább! Ez így nem vezet sehova!

Többszöri megkeresés és beszélgetés után döntöttem, s fogadtam el a felkérést a Jobbik Magyarországért Mozgalom debreceni vezetőitől.

A felkérést Önök előtt tisztelettel megerősítem – elfogadom, s beállok a megbélyegzettek, de hazájukat és városukat feladni és eladni nem akarók csapatába. Jelentem, én készen állok! Mi készen állunk, remélem Önök is!

A programpontokról nem beszélnék, azok jó részét a lakossági fórumokon történő beszélgetések, javaslatok alapján fogjuk összeállítani, beillesztve városunkkal kapcsolatos elképzeléseimbe.

De van három dolog, amelyről beszélni kell, és ki kell követelnünk, közösen meg kell valósítanunk a népképviselet minden szintjén:

1. Mi, Kossuth tériek így fogalmaztuk meg ezt a gondolatot: „Egyeseket kiszorítani, másokat meg rászorítani szükséges ahhoz, hogy megtisztuljon a közélet és boldoguljon nemzetünk.”
2. A pökhendi, lekezelő, kivagyi, embereket megalázó politizálást be kell fejeztetni. Nem akarom többet azt érezni, hogy a város vezetői valamiféle félistenek, akik érinthetetlenek, megközelíthetetlenek, s mindennek örülnünk kell, amire ők azt mondják, hogy jó nekünk. Az csak nekik jó – mára ezt megtanultuk. Ne kegyet gyakoroljanak, hanem szolgáljanak!

Mint polgármester-jelölt elképzelésemet a jövőre nézve három szóval szeretném az idő hiányában kifejezni:

– MEGMARADNI – mit jelent a kifejezés számomra. Gondolkodást és ezzel párosulva cselekvési módot és irányt kell változtatnunk: Kósa Lajos úr a napokban azt mondta: lehet, hogy 200 év múlva nem lesz Magyarország, de Debrecen akkor is lesz! Én pedig azt mondom, úgy kell dolgozzunk, hogy Magyarország 200 év múlva is legyen, és akkor Debrecen is létezni és élni fog! Meg kell állítani azt a plázásítást, amely mára arra sincs figyelemmel – sajnos a város vezetői sem -, hogy ne a Templom tövébe épüljön fel az.

A pénz, tudjuk, nagyúr a disznófejűek számára! – mondta Ady Endre. Meg kell állítani az aránytalan hipermarketesítést a városban, amely egyrészt felszámolja a városunk kohéziós erőit, városképét, cívis jellegét, és elpusztítja annak éltető gyökereit.

– GYARAPODNI – születő gyermekek számában is értem, amely gyermekek családban és kötelességet tudóan nőnek fel. Ők számunkra a jövő zálogai. Ezért helyzetbe kell hozni a magyar családokat ezen a téren is ebben a városban.

Városunk vagyona 273 milliárd Ft-ra van értékelve, ebből már kb. 135 milliárd hitelek felvételéhez fedezetként lekötött és terhelt. Vészcsengők ebben az esetben is megszólaltak már, csak a fülek süketek! A város éves költségvetése 47- 50 milliárd Ft között van. Ezt a költségvetést terheli 19 milliárd Ft hitel. Durván 35%-ig vagyunk eladósítva, értékeink pedig 50%-ig vannak lekötve fedezetként. Vészcsengők itt is megszólaltak! Itt, ezen a területen is szemléletváltásra van szükség.

– VISSZASZEREZNI – talán ezt a szót kell ma a legkevésbé magyarázni. Viszont a legkomolyabban kell gondolnunk, érte tennünk.

Hazát, várost, becsületet, tisztességet és a hitünket kell visszaszereznünk!

Közösen, magyar szívvel, kitartó állhatatossággal, szívóssággal sikerülhet.

Engedjék meg nekem zárásként a következőket:

Köszönöm szüleimnek, hogy nehézségek között 10 gyermeket felneveltek, megköszönjem édesanyámnak, értem szóló imádságait, a Homokkerti Református Gyülekezetnek, hogy lelki otthonunkként szolgálnak, feleségemnek kitartó szeretetét, gyermekeimnek ragaszkodását, barátaimnak, köztük Nagy Jánosnak, és harcostársaimnak, hogy mellettem állnak, azt, hogy bízhatunk és számíthatunk egymásra.

Közeledik a húsvét, a feltámadás ünnepe. Kívánom, hogy lélekben és erőben egyaránt támadjunk mi is fel! És akkor Magyarország, benne Debrecen ismét szabad és élhető lesz!

Vegyük elő végre a JOBBIK eszünket!

Adjon az Isten – Szebb Jövőt és erőt a feladatok kivitelezéséhez, céljaink eléréséhez!

Debrecen, 2010. 03. 21.

Ágoston Tibor

Forrás: Kárpáti Harsona