Volner János alelnök szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: az adatokból kiderül, hogy “noha a kormány minden gazdasági trükköt bevetett”, hogy statisztikailag csökkenést érjen el, az államadósság nem csökkent az elmúlt évben. A trükkök közé sorolta a kincstári egységes számla állományának lecsökkentését, a Mol rövid idejű állampapír-vásárlását és bírálta azt is, hogy tartós államadósság-csökkenést eredményező strukturális átalakítások helyett az állam többet költött saját működésére.
A jobbikos politikus kitért arra is, hogy nem valósult meg az a 2010-es terv sem, amely szerint 30 százalékkal, mintegy 840 milliárd forinttal kellett volna csökkennie a bürokrácia költségvetésének. Hozzátette: az első Széchenyi-terv értelmében pedig tavaly év végére 65-70 százalékos sávra kellett volna csökkennie a GDP-arányos államadósságnak. A javulást annak ellenére sem sikerül elérni, hogy államosítottak a GDP 10 százalékának megfelelő magánnyugdíj-pénztári vagyont – tette hozzá.
Volner Jánost kérdezték a paksi bővítésre vonatkozó titkosításról is. Kifejtette: ez alapvetően nem jelentheti azt, hogy teljes egészében megszűnik a beruházás körül az átláthatóság, ugyanakkor természetes, hogy egy ország az ilyen óriási gazdasági projekteket nemzetbiztonsági védelem alá helyezi. Kitért arra is, hogy az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának elnökeként meghívta a Roszatom képviselőit a bizottság elé, hogy a kormánnyal vázolják fel a beszállítói programot, azt, hogy a helyi cégek hol tudnak bekapcsolódni.
A jobbikos politikus reagált arra is, hogy márciusban elindul a nemzeti közműszolgáltató. A rezsicsökkentés jelenlegi rendszerét fenntarthatatlannak nevezte, kifejtve: úgy csökkennek a lakossági tarifák, hogy közben az állam éves szinten 50-60 milliárd forintot tesz vissza az adófizetők zsebéből a távhőcégek zsebéből. Volner János a hatósági eszközökkel elrendelt rezsicsökkentés helyett az erőműpark megújítását, új kapacitások létrehozását sürgette.
(MTI)