Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdán Budapesten, a Kamaraerdei úti Idősek Otthona előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: pártja szerint “elfogadhatatlan, hogy fizetőssé tették a fővárosi idősek otthonába már a bekerülést is, ami eddig ingyenes volt, és csak havi díjat kellett fizetni”.
Példaként említette, hogy a Kamaraerdei úti intézményben hatmillió forintot kell fizetni “pusztán a bekerülésért” egy egyágyas szobába.
A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy még ellenzékben a Fidesz a vizitdíj és a kórházi napidíj ellen foglalt állást, most pedig már az ő kormányzásuk idején döntött az Országgyűlés a belépési hozzájárulás bevezetésének lehetőségéről. Korábban a Fidesz azon a véleményen volt, hogy nincs helye a profitorientált szemléletmódnak a betegek ellátásában – tette hozzá.
Novák Előd azt mondta, az intézmények belépési díjat kérnek, de nem nyújtanak többletszolgáltatás az eddigiekhez képest.
Kitért arra is, hogy az Országgyűlés kedden leszavazta a Jobbik azon javaslatát, amely a házi segítségnyújtás szélesebb körben való elérhetővé tételét célozta.
Az ellenzéki országgyűlési képviselő felszólította a szociális törvény módosítását elfogadó politikusokat, hogy csatlakozzanak Jobbik által meghirdetett önkéntesség évéhez és töltsenek egy-egy napot valamilyen szociális intézményben.
Tokody Marcell, a Fővárosi Közgyűlés jobbikos tagja elmondta: a testület korábbi ülésén döntött arról, hogy “232 fővárosi férőhely tekintetében bevezetik (…) a belépési hozzájárulást, amely a törvény szerint akár nyolcmillió forint is lehet”.
Közlése szerint az emelt szintű szolgáltatás nem jelent mást, mint egy- illetve kétágyas szobát saját fürdővel és WC-vel. Ez nem kellene, hogy emelt szintű szolgáltatás legyen, ezért nem kellene belépési hozzájárulást fizetni egy olyan intézményben, amelyet az adófizetők pénzén tartanak fenn – mondta Tokody Marcell.
(MTI)