Az ellenzéki politikus szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt: Magyarországon balkáni bérek és nyugati árak vannak. Szavai szerint 2005-ben az alacsony jövedelműek adóterhelése 43,1 százalék volt, 2010-ben 43,8, jelenleg pedig 49 százalék. Volner János tehetségtelennek minősítette a kormány gazdaságpolitikáját, amit szerinte az is alátámaszt, hogy 2010 áprilisában 525 euró volt az átlagbér, az idei első félév végén pedig 493 euró.
A jobbikos politikus a jóléti fordulathoz egy – az iparnak, mezőgazdaságnak és turizmusnak kedvezményt adó – termelést támogató adórendszer bevezetését sürgette.
Emellett a dolgozói szegénység ellen való fellépést is szorgalmazta, amit azzal indokolt, hogy a munkavállalók 25 százalékának keresete nem éri el a létminimumot, a népesség 26,8 százaléka pedig kifejezetten mélyszegénységben él.
(MTI)