Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a dokumentum korrupció-ellenes stratégia megalkotását javasolja az önkormányzatoknak és hat különösen vizsgálandó területet jelöl ki.
A politikus szerint a jelentésben ábrázolt problémák a legtöbb magyar önkormányzatnál megtalálhatók.
Samu Tamás Gergely, a kongresszus egyik jobbikos képviselője azt emelte ki: bővíteni kell az átláthatóságot és érthetővé kell tenni a nyilvánosságra hozott dokumentumokat, az összeférhetetlenség érdekében ki kell zárni a döntéshozatalból azokat, akik érdekeltek lehetnek abban, továbbá védeni kell azokat a közigazgatásban dolgozó informátorokat, akik korrupciós ügyeket tárnak fel.
Tóth Péter, a Jobbik másik delegáltja arról beszélt: a határozat kitér az úgynevezett nepotizmusra, azaz az uram-bátyám viszonyra, s az érdekcsoportok befolyását megszüntetné a döntéshozatalban. Emellett szól a közbeszerzésekről, amelyek közül szerinte a meghívásos pályázatok kedveznek a korrupciónak, továbbá a közigazgatásban dolgozók távolmaradását javasolja a választási folyamatoktól.
Hegedűs Lorántnét kérdezték a Szabadság térre tervezett szovjet megszállás áldozatainak emlékművéről. Azt felelte, hogy lehetne közös nevezőt találni, a német mellett a szovjet megszállás áldozatainak is lehet emléket állítani, ugyanakkor első lépésként a meglévő szovjet emlékművet kell eltávolítani és megtisztítani a teret az ideológiai hibáktól.
(MTI)