Z. Kárpát Dániel szerint a Fidesz-KDNP azért nem támogatja a pártja által benyújtott alaptörvény-módosítást, hogy ezáltal a letelepedési kötvény-üzletet a kormány meg tudja tartani.
A jobbikos politikus úgy vélekedett: ennek érdekében a kormány még arra is képes, hogy “eljátssza azt a cirkuszt, hogy látszólag elengedi az alaptörvény módosítását és az Alkotmánybíróság döntésére hivatkozva azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy nincs szükség a tudatos betelepítéssel szembeni alkotmánymódosításra”. Úgy fogalmazott, meggyőződésük, hogy a kormány ezzel “aljas politikai játékot játszik”.
Rögzítette: a Jobbik által benyújtott javaslat teljesen egyértelmű módon kizárná a letelepedési kötvényen keresztül történő betelepítést is, az mindössze egy mondattal tartalmaz többet, mint a kormány korábbi módosítási javaslata. Hozzátette: pártja javaslatát még tárgysorozatba sem akarták venni. “Arcátlan módon húzzák az időt, közben pedig pörög a kötvénybiznisz” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Felidézte azt is: a Jobbik és több újságíró is kikérte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól azokat az adatokat, amelyek bebizonyították, hogy “Rogán Antal és csapata több mint kétszer annyi gazdag migránst telepített már be kötvényen keresztül Magyarországra, mint amennyit Brüsszel összesen akart volna”. Hozzátette: a családegyesítési számok birtokában ez a létszám 5 ezerre tehető, miközben egy hasonló terv ellen látszólag küzdelmet folytat a Fidesz-KDNP.
Z. Kárpát Dániel felvetette azt is, hogy ha a kormánypártok kihátrálnak az alkotmánymódosítás szükségessége mögül, el kellene számolniuk azzal is, hogy miért csinálták végig a 17 milliárd forint közpénzből lebonyolított népszavazást. Ugyancsak el kellene szerinte számolnia a kormánynak az egyéb veszteségekkel is, többek közt azzal, hogy 2014 decembere óta ráfizetéses a letelepedési kötvények konstrukciója. Ez a magyar költségvetés esetében majd 10 milliárdos kárt vet fel, a közvetítői díjak tekintetében pedig 110 milliárd forintos veszteség érte áttételesen a magyar költségvetést – tette hozzá.
(MTI)