Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy noha a kötvény célja a befektetések növelése és a munkahelyteremtés volt, szerinte ez nem valósult meg. A Fideszhez közeli “haveri körök” ugyanakkor 51 milliárd forintra tettek szert – fűzte hozzá.
A jobbikos politikus feltűnőnek nevezte Rogán Antal “ügybuzgóságát”, azt, hogy a parlament gazdasági bizottságában is offshore hátterű közvetítő cégek bevonását szorgalmazta, s a későbbi törvényjavaslat egyik előterjesztője volt. A jogszabály kizárta a nyílt pályázatot és az ellenőrzést – mondta.
Gyöngyösi Márton felvetette, hogy miért nem a diplomáciai hálózat segítségével kezdték meg az értékesítést és miért nem szabták feltételül a befektetést és munkahelyteremtést, ahogy például Nagy-Britanniában vagy Görögországban teszik.
Felmerül, hogy kinek az érdeke az átláthatatlanság fenntartása – összegzett a jobbikos politikus, aki arra is választ vár, hogy Rogán Antalnak milyen a viszonya a közvetítésben részt vevő cégekkel. Azt is kérdezte, hogy a keleti és a déli nyitás valóban új lehetőségekről és piacokról szól-e vagy arról, hogy unión kívüli embereket feltétel nélkül hozzásegítsenek az EU-n belüli utazáshoz.
(MTI)