Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján arra is felszólította a kormányt, hogy a márciusi EU-csúcson “feküdjön keresztbe az úton” és akadályozza meg a kötelező kvóta kiterjesztését Magyarországra. A kormány tegye egyértelművé, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hajt végre egy ilyen döntést! – szorgalmazta, hozzátéve: ugyanez vonatkozik a visszatoloncolásra, a relokációra, “bármilyen átnevezett mutációra”.
Értékelése szerint a múlt heti EU-csúcs záródokumentuma miatt “a fél ország egyfajta önkéntes szövegértelmezési kurzuson vett részt”, ugyanis továbbra is homályos és szakjogászok vitáinak tárgya, hogy a kormány mit is támogatott valójában.
Megjegyezte: noha a kormány egyfajta önkéntes kvóta támogatásáról beszél, a korábbi döntésekre visszautalásokból egyes értelmezések szerint hosszú távon akár egy kötelező mechanizmus is következhet. Egyáltalán nem igaz, hogy Magyarország biztonságban lenne kvótaügyben – értékelt Z. Kárpát Dániel.
A Jobbik alelnöke kijelentette: ha Magyarországon bármilyen kvótaszerű megoldás érvényesülne, akkor a Jobbik a végsőkig elmegy és utcára hívja az elégedetlen embereket.
(MTI)