Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy a Határtalanul programban csak szállásra és utazásra pályázhatnak az oktatási intézmények, miközben szerinte lenne forrás belépőkre, étkezésre és utasbiztosításra is. Kifejtette: tavaly 1,2 milliárd forintot irányoztak elő a támogatásokra, és ebből csak 1 milliárd 84 millió forint fogyott el, idén pedig már 2 milliárd forintos a keret.
Mint mondta, annak ellenére, hogy a kormányzat szerint minden évben egy teljes évfolyamnak lehetősége van ingyenesen felkeresni elszakított területeket, valójában ez – tapasztalatai szerint – 15-20 ezer forintba kerül a családoknak. Kezdeményezi, hogy a már lezárult körökben is írjanak ki kiegészítő pályázatot és akik forrást nyertek a következő évre, azok minden költségre kapjanak támogatást.
(MTI)