Staudt Gábor, a Jobbik fővárosi elnöke elmondta, szomorúan vették tudomásul, hogy tegnap, miután a nemzeti radikális párt név szerinti szavazást kért annak tárgyában, hogy Károlyi Mihály szobrát végleg eltávolítsák a Kossuth térről, a fideszes képviselők egyhangúlag nemmel szavaztak. Tették ezt annak ellenére – mutatott rá a képviselő -, hogy a Fidesz tervbe vette a tér felújítását és a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, Lázár János úgy nyilatkozott a kérdésben, minden képviselőjüknek a lelkiismeretére bízzák, hogyan voksoljon. Lázár egyben valószínűsítette, hogy az igenek elsöprő többségben lesznek.

A honatya kifejtette: tegnap este ennek éppen az ellenkezője történt, ami valószínűleg számtalan Fidesz-KDNP szavazó számára okoz majd csalódást. „Egyértelmű, hogy ennek a szobornak a szoborpark múzeumban van a helye, egykori kommunista barátai társaságában. Minősített hazaáruló szobrának nincs helye a Kossuth téren” – jelentette ki Staudt Gábor

Novák Előd a Szabadság-téri szovjet emlékmű kapcsán hasonlóan fogalmazott, és rámutatott, hamis az az érv is, hogy az emlékmű alatt – mely a magyarok többsége számára egy diktatórikus megszállás szimbóluma – már nem nyugszanak szovjet katonák, hiszen azok földi maradványait a tér 2002-es felújításakor elszállították. Novák kijelentette: sem a Kossuth téren, sem a Szabadság téren nem fejeződött be a rendszerváltás, és álságos Lázár azon kijelentése, hogy szeretnék kikérni a szobrász véleményét is. „Azét a szobrászét, aki annak idején állami megrendelésekre gyártotta Lenin és Kun Béla szobrait. Az ilyen művészek véleményére és Biszku Béla véleményére a Jobbik nem kíváncsi” – szögezte le Novák Előd. A honatya elmondta, az orosz államnak sem állhat érdekében, hogy ilyen méltatlan körülmények között, kordonok mögött álljon az emlékmű, sokkal jobb megoldás lenne, ha az obeliszket vagy a szoborparkba, vagy valamelyik sírkertbe helyeznék át.

Novák végül kijelentette, szomorú, hogy 21 évvel az utolsó szovjet katona távozása után még mindig a Jobbik az egyetlen magyar párt, mely a kommunizmus utolsó ereklyéinek eltávolítását szorgalmazza.

barikad.hu