Szilágyi György, a MPB-nek is otthont adó Magyar Sport Háza előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Jobbik szerint ez a döntés gusztustalan és etikátlan, hiszen nehéz körülmények között, fogyatékossággal élő sportolók pénzét osztották el egymás között.
Az ellenzéki politikus felidézte Gömöri Zsoltnak egy közelmúltban tett sajtónyilatkozatát, amely szerint a méltatlanul alacsony támogatás következtében napi megélhetési gondokkal küzdenek világklasszis paralimpikonok.
Szilágyi György emlékeztetett: Gömöri Zsolt arra hivatkozott, hogy nagyon nehéz helyzetben volt ebben az időszakban. “Annyira volt nehéz helyzetben, hogy ebben az évben 17 millió forintot kapott az olimpiai részvétel után” – mondta, hozzátéve: ha ehhez hozzáadjuk a 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, illetve a fizetését és az egyéb juttatásokat, csak az ő személyére magasabb összeg jön ki, mint az összes paralimpikon egész éves támogatási kerete.
“Már megszoktuk, hogy a fideszes politikusok és haverjaik egymás között szétosztogatják a vagyonokat, de úgy érzem, ennél már nincs lejjebb, amikor olyan emberektől és sportolóktól veszik el a pénzt, akiknek nem 100, de 200-300 százalékot kell teljesíteniük az életben azért, hogy ilyen sikereket érjenek el” – mondta Szilágyi György.
Hozzáfűzte, hogy a kifizetést csak a szövetség közgyűlése engedélyezhette volna, ám ilyen határozatot nem találtak. Amennyiben valóban nem született ilyen közgyűlési döntés, akkor a juttatás törvényessége is kétséges – jelentette ki a jobbikos politikus.
(MTI)