A Jobbik azokat az embereket képviseli, akiknek a Fidesz és az MSZP kormányzásból is elege van – hangsúlyozta Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő pénteki, Apáti István képviselőtársával közösen tartott lakossági fórumán, Hajdúdorogon. A honatyák kemény kritikát fogalmaztak meg a kormánnyal szemben, ám a Jobbik programjában szereplő megoldási javaslataikat is megosztották a hallgatósággal.


Kulcsár Gergely beszédét a Fidesz által be nem tartott ígéretek fölsorolásával kezdte. Úgy véli: a Fidesz becsapta az embereket – majd magyarázta: sem a kampányban beharangozott radikális adócsökkentés, sem az egymillió munkahely megteremtése nem történt meg. A felső tízezer ugyan megint jobban járt az egykulcsos adó bevezetésével, az átlagemberek terhei azonban nem csökkentek. Ugyanígy átverés a munkahelyek számának növekedése, hiszen a statisztikai adatokat a közmunkások foglalkoztatásával kozmetikázzák, holott lehetőség számtalan lenne arra, hogy az embereknek tisztességes munkát adjanak – tette hozzá.

A nemzeti ellenzék képviselője a „két hét alatt rend lesz” választási szlogent is górcső alá vette: Magyarországon nincsen közbiztonság, de különösen szomorú, hogy főként az idősek és a gyermekek sínylik meg, hogy a kormány nem tett semmit a bűnözés visszaszorítása érdekében. Majd hozzáfűzte: a politikusbűnözés is leplezetlen maradt, hiszen semmiféle elszámoltatás nem történt, megúsztak mindent a korrupt fehérgallérosok. Csupán egyetlen ígéret teljesült maradéktalanul, a „csak a Fidesz” – húzta alá a képviselő, majd kifejtette: a választás óta eltelt időben a kormány mindent megtett azért, hogy hatalmát bebetonozza, saját embereit ültette a legjelentősebb pozíciókba, majd a földmutyikkal és a trafikmutyival is saját hatalmának megerősítését szolgálta.

A Jobbik politikusa szerint azonban a Fidesz egy dologban valóban profi, mégpedig a kommunikációban. Úgy látja: a gazdasági szabadságharc az Európai Unió ellen, vagy az IMF-től való megszabadulás hangzatos, ám talán csak kevesen látják, hogy semmi sincs az ilyesfajta diadalkiáltások mögött. Ugyanígy átverés a devizahitelesek megsegítése, hiszen a kormány nem meri kimondani, hogy a bankok a felelősek, és nekik kellene megfizetni a károkat. Majd a földtörvénnyel kapcsolatban megjegyezte: nem védi meg a magyar földet az a törvény, amely az Európai Unió 500 millió lakosát nyilvánítja belföldi állampolgárnak, hiszen ez a lépés csak azt segíti elő, hogy külföldiek tegyék rá a kezüket a magyar földre.

Kulcsár a Fidesz tevékenységének értékelése után a Jobbik programját ismertette: munkahelyteremtésre van szükség, hiszen a gazdasági fejlődés motorja ez lenne. Talpra kell állítani a magyar élelmiszeripart, helyzetbe kell hozni a hazai vállalkozásokat, föl kell lendíteni a bányászatot, új külföldi piacokat kell keresni, jobban ki kell használni az egészségügyi turizmusban rejlő lehetőségeket, valamint az otthonteremtésre is nagy hangsúlyt kell fektetni – sorolta, majd hozzátette: a meglévő munkahelyek minőségén is változtatni kell, mivel a legtöbb multi embertelen körülmények között dolgoztatja honfitársainkat.

Végül elmondta még: nélkülözhetetlen az államadósság újratárgyalása, de népszavazást akarunk az Európai Uniós tagságról is. Meg kell védeni a magyar földet és vízkészletet, és ezt az alaptörvényben kell rögzíteni. Nyilvánosságra akarjuk hozni az ügynöklistákat, föl kell oldani a titkosításokat, el akarjuk törölni a mentelmi jogot – hangsúlyozta, majd ennek kapcsán megjegyezte még: ha valamelyik politikus bűnös valamiben, akkor a Btk. szerinti büntetés dupláját vessék ki rá.

A két országgyűlési képviselő beszéde között Simonyi Ferenc énekművész a Honfoglalás című dal előadásával emelte a rendezvény színvonalát.

Apáti István országgyűlési képviselő először a rezsicsökkentéssel kapcsolatos aggodalmait fejezte ki: ez a rezsipolitika nem tartható fenn sokáig, jó, ha 2015 januárjáig működhet ebben a formában. Majd a gázszolgáltatás minőségének romlásáról, valamint az E.ON iparág háromszoros áron való visszavásárlásáról beszélt, amellyel kapcsolatban megjegyezte: jelenleg semmi sem akadályozza meg, hogy újra privatizálják az energiaszektort, ezen pedig sürgősen változtatni kell.

A honatya a bűnmegelőzés Jobbik által kidolgozott programjáról is beszélt: a rendőröket nagyobb hatáskörrel kell ellátni, csendőrséget kell szervezni a vidéki rend megteremtése végett, a települések határainál mezőőröket kell alkalmazni, de a katonaságot is be kell vonni a rendfenntartásba. Ezen kívül fontos, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő iskolai erőszaknak is gátat szabjunk, jelenleg nem vagyunk elégedettek az iskolarendőr programmal, amely nagyjából tíz százalékos hatékonysággal működik. Apáti István a nemzeti párt által bevezetni kívánt önfenntartó börtönök előnyeit is fölsorolta, majd a fehérgalléros bűnözők megfékezését célzó ötleteket taglalta: minden ciklus végén vagyonosodási vizsgálatot kell indítani, amelyet az adott személy hozzátartozóira is ki kell terjeszteni.

A jobbikos képviselő a cigány-magyar együttélés problémáinak megoldási lehetőségeit is elmondta: egyházi iskolákban kell a cigányság problémás rétegeit oktatni és tisztességre nevelni. A családtámogatási rendszeren változtatni kell, a megélhetési gyermekvállalásnak véget kell vetni, így két gyermekig adnánk családi pótlékot csupán. A súlyos, életellenes bűncselekmények elkövetésének megakadályozása érdekében pedig vissza kell állítani a halálbüntetést, amely tervezet egyébként nagyjából hetven százalékos lakossági támogatottságot élvez – húzta alá Apáti István.

A beszédeket követően a lakosság kérdéseket intézett a nemzeti ellenzék honatyáihoz.