A politikus jelezte, hogy pártja választási programjában külön fejezetben foglalkozik a nők helyzetével, ugyanis noha a társadalom többsége nő, még sincsenek nagy számban vezető pozícióban és alacsonyabb a keresetük, mint a férfiaké. Emellett a “láthatatlan munkában” sokkal nagyobb arányban vesznek részt – tette hozzá.
Dúró Dóra értékelése szerint a nők az oktatásban rendre jobban teljesítenek, azonban pályájuk megtörik, amikor kikerülnek a munkaerőpiacra és családot alapítanak. Kitért arra is, hogy az OECD 2014-es felmérése szerint Európában a nők végzik a házimunka és a gyermekekkel kapcsolatos teendők kétharmadát.
Míg korábban a nők akkor vállaltak több gyermeket, ha az otthonmaradást tudta segíteni az állam, mára ez megfordult és az segíti őket, ha vissza tudnak térni munkahelyükre – mondta a Jobbik képviselője, aki szerint a családtámogatási rendszeren keresztül ösztönözni kell az apák szerepvállalását. Megjegyezte: ugyanezt szorgalmazta Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője.
Dúró Dóra szerint a tudomány, művészet, gazdaság területén dolgozó vezető női tisztségviselők rendre azt hangsúlyozzák, hogy kifejezetten támogató hozzáállást tapasztaltak a családjuk részéről.
Arról is beszámolt: szeretnének egy úgynevezett “pótnagyi-rendszert” is létrehozni az egyszülős családok és a nagycsaládok támogatására. Ebbe olyan nyugdíjasokat vonnának be, akiknek szellemi, fizikai állapota alkalmas arra, hogy segíteni tudják az érintett családokat a gyermekekkel kapcsolatos teendőkben – fejtette ki, hozzátéve: önkéntes alapon ilyen szerveződések már vannak, ezeket a jó példákat az államnak fel kellene karolnia.
Kérdésre szólt arról is, hogy javaslatot fognak tenni a tartásdíjak rendszerének módosítására, mert jelenleg nehezen behajthatók ezek az összegek.
(MTI)