Apáti István Lázár János előző napi, a mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén elmondott szavaira reagált. A miniszter az állami tulajdonban lévő termőföldek magántulajdonba adásával összefüggésben sajtóbeszámolók szerint között azt mondta: “Nem hiszem, hogy bármelyikük is ezt akarja, hogy ezen a pár százezer hektárom elkezdjünk gazdálkodni, és amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét”.
A jobbikos politikus “elég sajátos gengszterlogikának” nevezte, hogy úgy akadályozzák meg a lopást, hogy – mint mondta – rablást hajtanak végre. Emellett ellentmondásosnak tartotta, hogy amíg a közművagyon államosításakor a kormányzat azt a logikát követi, hogy az állam a jó gazda, addig 380 ezer hektárnyi föld “elkótyavetyélésénél” már úgy gondolják, hogy ugyanez az állam nem megfelelő tulajdonos.
Apáti István közölte, a miniszter mondataiból az is következik, hogy a felelősségre vonást most már nem kerülhetik el az érintettek és ideje lenne, hogy Orbán Viktor és Lázár János konkrét számokkal, nevekkel, tényekkel álljon elő.
Követelte, hogy állítsák le a termőföldek magántulajdonba adását, a “földmutyi 2.0-ás verzióját”.
(MTI)