Samu Tamás a Legfelsőbb Bíróságnál rendkívüli jogorvoslattal él a Fővárosi Bíróság keddi, felfüggesztett szabadságvesztést kimondó ítélete miatt.

Az évekkel ezelőtti állami és rendőrterror, illetve koncepciós jellegű, egyértelműen hamis ítéletek miatt fogadta el idén az Országgyűlés a semmiségi törvényt. A 2006-os események folyományaként még évekkel később is utcai tüntetésekkel fejezték ki elégedetlenségüket a tiltakozók. Samu Tamás is egy ilyen jellegű eseményen vett részt 2008-ban a Művészetek Palotájánál, ahol éppen a még mindig szabadlábon lévő Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. A mentelmi jog mögé soha nem bújtak a Jobbik képviselői, bár jellemző, hogy az Országgyűlés is csak három jobbikos képviselő mentelmi jogát függesztette fel ebben a ciklusban, míg az igazi politikusbűnözőknek nem kell elszámoltatástól tartaniuk.

A Jobbik vezető testületei az érintett képviselővel közösen áttekintik a kialakult helyzetet, annak jogi összefüggéseit, s ennek értékelése után hozzák meg a megfelelő döntést.

Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke