Az ellenzéki politikus szerint jottányit sem javult az ágazat helyzete, miközben – szinte érzékelhetetlen működés után – távozott a területet felügyelő államtitkár.
Az egészségügy akut helyzetét kifogásolva szólt arról is: miközben az egészségügynek hatalmas a technológia- és szaktudás-igénye, az utóbbi év hazai fejlesztései zömmel épületberuházás volt.
Lukács László György az egészségügyben szerinte uralkodó krízis kezelésére, fenntarthatóan, közpénzből finanszírozott rendszer kialakítására szólította fel az emberi erőforrások miniszterét.
Közlése szerint uniós összehasonlításban évi 600, régiósban 300 milliárd forint hiányzik a rendszerből, szerinte a helyzet kezeléséhez az utóbbi összeget, valamint azt a 200 milliárd forintot kellene megadni az egészségügynek, amit a kormányzat minden évben kifizet “tűzoltásra”.
(MTI)