Lukács László György csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: ez a két társadalmi csoport szorul a legnagyobb védelemre Magyarországon.
Hozzátette: az általuk kidolgozott modell számításaik szerint 10-30 milliárdos pluszforrást igényelne, hatékonyabb lehetne a gyógyszerkassza és az állami felelősségvállalás is növelhető lenne. Jelezte: a részleteket várhatóan ősszel ismertetik.
Lukács László György kiemelte: 2012 óta a magánszféra költése ezen a területen lényegesen megemelkedett, s az állam fokozatosan vonult ki. Kifejtette: évente 7,3 millió ember vált ki gyógyszert, s 3,3 millióan rendszeres gyógyszerfogyasztók, azaz minden harmadik embert komolyan érint az állam kivonulása a gyógyszer-támogatás egy részéről. A 16 évesnél idősebb polgárok közel 40 százaléka krónikus és tartós betegségben szenved – jegyezte meg, hozzátéve: vannak olyan területek, ahol a felírt gyógyszereknek csaknem a felét nem tudják kiváltani. Ezen változtatni kell – rögzítette Lukács László György.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint nem lehet elmenni az Országos Kardiológiai Intézetben kezelt kislány esete mellett sem.
A jobbikos politikus őszinte részvétét fejezte ki a család felé a kislány halála miatt, s azt mondta: az eset ismét felhívja a figyelmet arra, milyen áldatlan állapotok vannak a magyar egészségügyben, mekkora az eszközhiány.
Megjegyezte: Magyarországon a környező államokhoz képest fele az egymillió lakosra jutó CT-k száma, míg itt 12, addig például Szlovákiában, Lengyelországban 22-23 eszköz áll rendelkezésre.
Az esetet felháborítónak tartotta, és kiemelte a kormány felelősségét. Hozzátette: ahol ilyen rendszert működtetnek, ott a szaktárcát vezető miniszternek le kell mondania.
(MTI)