A Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje, Fogarasi Gábor a május 10-ei pécsi időközi önkormányzati választáson 2535 érvényes szavazatból 257–et kapott, azaz 10,1 %-ot ért el, ezzel újra bebizonyítva, hogy a Jobbik vált Magyarország harmadik legerősebb politikai erejévé. Az MDF pedig a mai nappal megmutatta, hogy kiírta magát a nemzeti oldalról, hiszen nyílt MSZP-s támogatással indult a választáson.

Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy nincs elveszett szavazat, hiszen a Jobbik nem, hogy gyengítené a jobboldalt, hanem éppen ellenkezőleg, erősíti azt. Láthatóan Pécsett is van igény egy új, tiszta, nemzeti erőre. Jellemző, hogy míg minden pártra rengeteg panasz érkezett a Helyi Választási Bizottsághoz, addig a Jobbik ellen egyetlen egy kifogást sem nyújtottak be.

a Jobbik pécsi elnöksége


Ismét a manipulatív közvélemény-kutatásokat cáfoló eredményt ért el a Jobbik a csepeli időközi önkormányzati választáson. Míg a Fidesz jelöltje a szavatok több mint felének megszerzésével kényelmesen nyert, a harmadik helyen a Jobbik jelöltje, Dr. Badacsonyi Zsolt végzett 7,71%-kal, megelőzve a 3,04%-os SZDSZ-t és az 1,52%-ot elérő MDF-et.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Országos Elnöksége gratulál Dr. Badacsonyi Zsoltnak és a csepeli Jobbik tagságának, aktivistáinak, egyúttal köszönetet mond a választóinak is. A csepeli hazafiak megmutatták, hogy egy klasszikusan baloldali körzetben is bőven az 5%-os küszöb feletti támogatottsággal bír az új erő, a Jobbik, melynek még komoly tartalékai vannak fő célcsoportjában: a parlamenti pártokból kiábrándultak körében.

Szabó Gábor,
a Jobbik kampányfőnöke és pártigazgatója


2009. április 4.

Az Ajka-Bányásztelepen tartott időközi önkormányzati választáson Ferenczi Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjelöltje az előzetes adatok alapján 18,81 százalékot ért el, ezzel a harmadik helyen végzett. A Fidesz jelöltje nyerte a mandátumot majdnem 52 százalékkal, a második helyen az MSZP-s jelölt végzett közel 25 százalékos eredménnyel.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom országos elnöksége gratulál Ferenczi Gábornak és az ajkai Jobbik tagságának, aktivistáinak. Az ajkai hazafiak megmutatták, hogy a Jobbik nem elégszik meg az ország harmadik politikai erejének pozíciójával, hanem új erőként lassan, de biztosan maga alá fogja gyűrni a szétesőben lévő MSZP-t is, mint azt a két párt közötti szoros eredmény is mutatja, egy klasszikusan baloldali körzetben – írja közleményében Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója.

A Fidesz jelöltje 290 szavazatot kapott, az MSZP-s jelölt 139 vokssal zárt, a Jobbik jelöltjére, Ferenczi Gáborra pedig 105-en szavaztak.

Ez az időközi választás is bebizonyította, hogy a Jobbik valóban a harmadik erő Magyarországon, s ezt a Fideszen kívül mindenki kezdi felfogni. Innentől kezdve a legnagyobb ellenzéki párt kampánya, miszerint a Jobbikra adott voks elveszett szavazat, abszolút értelmetlen. Aki továbbra is ezt a hamis érvelést alkalmazza a Jobbikkal szemben, az vagy politikai bohóc, vagy nemzetáruló.


2009. március 29.

Tapolcán az eddigi, fideszes polgármester, Ács János decemberi halála miatt kellett időközi választást tartani. Szalkai Zsolt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom – Párt jelöltjére 343-an (7,06%) szavaztak.

A polgármesteri választáson indult négy jelölt közül a Fideszes Császár László 3030 szavazatot kapott (az érvényes szavazatok 62,4%-át), míg a második helyen végzett MSZP-jelöltre, Lévai József vállalkozóra 1282-en (26,4 %) voksoltak – mondta a jegyző.

Szalkai Zsolt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltjére 343-an (7,06%) szavaztak, míg a függetlenként indult Fekete Mátyást 177-en (3,6%) látták volna szívesen a polgármesteri poszton.

A névjegyzéken szereplő 13 ezer 977 választópolgár közül 4859-en mentek el szavazni (az érvényes szavazatok száma 4832 volt), ami 34,76%-os részvételi arányt jelent – közölte a jegyző, megjegyezve, hogy előzetes, hivatalosan még nem véglegesített adatokról van szó, de az eredmény már nem változhat.


2009. január 11.

A 2009. január 11-én tartott ferencvárosi időközi választáson Szegedi Csanád a Jobbik színeiben a harmadik legtöbb szavazatot kapta. A választópolgároknak csupán egynegyede járult a szavazóurnákhoz – ebből teljesített a Jobbik történelmi, 8,5%-os eredményt.


2008. december 14.

Koncz Balázs a Pest megyei Kartalon indult polgármester-jelöltként a Jobbik Magyarországért Mozgalom színeiben. A szavazás végeredménye alapján Koncz Balázs a szavazatok 9,86 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen végezve ezzel a 63,7 százalékos független és a 15,3 százalékos eredményt elérő KDNP-s jelölt mögött.