Enrico Credendino úgy fogalmazott, Líbia a szomáliai helyzetre emlékezteti a Földközi-tenger szívében. A Szomália partjainál 2008-ban életbe léptetett Atalanta-misszió az EU első haditengerészeti művelete volt a kalóztámadásokkal szemben.
A líbiai emberkereskedelem ellen a Földközi-tengeren tavaly nyáron indított katonai műveletet vezető Enrico Credendino szerint hasonló beavatkozásra van szükség most az észak-afrikai ország esetében is: “az európai flotta fogja megállítani az ember- és fegyverkereskedelmet”. Hozzátette: a tengeren egyetlen törvény uralkodik, a bajba jutottak mentésének erkölcsi kötelessége, de az emberkereskedelem felszámolása éppen ennyire fontos, ezért “Líbiába kell menni”. Hangsúlyozta, hogy ehhez a NATO felhatalmazása szükséges.
Az ellentengernagy elmondta, az EU-nak minél előbb meg kell kezdenie az együttműködést a líbiai nemzeti egységkormánnyal a líbiai parti őrség kiképzésére. Enrico Credendino úgy vélte, a líbiai parti őrség három-négy hónap alatt önállóan tudná ellenőrizni az ország felségvizeit, addig is az EuNavforMed tartóztatná fel a líbiai partokról induló hajókat. Hangsúlyozta, hogy a parti ellenőrzéssel minimálisra csökkenthető a Líbia vizein történő hajó-szerencsétlenségek száma is, amelyekben eddig a legtöbben haltak meg. Az EuNavforMed hadihajóinak jelenléte az utóbbi év alatt éreztette hatását: az emberkereskedők a korábban használt és több embert szállítására képes,fából készült hajók helyett gumicsónakokra teszik a migránsokat, amelyekkel gyorsabban tudnak mozogni, de ezekkel kevesebb a bevételük.
Értesülései szerintLíbiában 150 ezer ember áll készen indulásra. További 200 ezerre tette a Líbiában már évek óta várakozókat és még 400 ezerre az otthonaikból elüldözött líbiaiak számát. Elmondta, hogy a balkáni migrációs útvonal lezárása óta a szíriai menekültek tíz nagy méretű hajóval Egyiptom partjairól indultak el Olaszország felé, valamint öt vitorlás hajóval a török partokról. A szíriaiak Törökországból repülővel a vízummentes Szudán fele is elindulhatnak, de onnan Líbiáig “pokoli” az út.
(MTI)